A 2024-es utolsó nem várt visszatérője, az iRon Channel volt, aki kicsit felismeretlenül volt látható a kamera előtt, de a hangorgánuma ugyan az volt. Aki nincs képben, hogy miért van rosszín feltűntetve, akkor röviden felvázolom, hogy a srácot 2021. őszén pedofiliával vádolják és elmondása szerint jelenleg is folyik a bíróság tárgyalás. Tudom, még jogilag ártatlan, de amit csinált elmúlt másfél hónapban, azt nehéz emészteni. A botrány fővonalairól már korábbi bejegyzésben számoltam be saját szemszögből. Most összeszedtem, azokat pontokat, ahol iRon-t hazugságon kapták.
Tisztában vagyok abban, hogy iRon még jogilag ártatlan, ameddig a bíróságon nem születik meg a jogerős ítélet, de érdemes megnézni azokat az állításokat, amivel nagyon el bukfencezett.
Az ominózus videó
Ki nem emlékezne erre a videóra, amikor is a tartalomgyártó levetkőztet egy 11 éves kislányt. Nos ez a videó 2021. február 21-én készült el 20 óra 53 perckor, vagyis 9 óra előtt hét perccel. Áron állítása szerint, hogy nem ő mondta a kislánynak, csinálja, hanem a két moderátor egy élőadásból vágta be a vetkőzös videóba. Nos az említett élőadás 2021. március 17-én készül, majdnem a vetkőzös videó után 1 hónappal. Egyszerűen a moderátorok és a tartalomgyártók időutazónak kell lenniük. Ez még semmi, még be is mutatta a videót, ahonnan származnak ezek a szólások, de az a baj, hogy az élőadás utólag lett megszerkesztve, nincs szinkronban a képpel, valamint a „Ne legyél már ilyen bunkó!” mondat nincs is benne. Továbbá az is buktató jele volt annak, hogy a mikrofon hang minősége eltér a felvétel többi részétől, vagyis manipulálva lett és utólag lett feltöltve egy reupload csatornára, ami ez is Áronhoz tartozik. Az ilyen fajta tevékenységet úgy hívják, hogy bizonyíték hamisítás, amért a törvény bűntet.
Felvétel dátumozás
A sorozatának egyik epizódjában látható egy timeline, ami videóvágóban megtalálható. A videófájl neve is megjelent, ami 2025-01-03 14-06-31 néven, ami nem olyan nehéz kitalálni, hogy ez az OBS felvevő program elnevezési formátuma, vagyis a program megjegyzi, hogy mikor indítja el a felvételt az illető, az alapján nevezi el. Áron állítása szerint a felvételek novemberben-decemberben készült, vagyis ez sem igaz. Még állítása szerint azért jelent meg így a dátum, mert a videóvágó átnevezi, de ezzel nem értek egyet, mert a videóvágó nem nevezi át automatikusan a fájlokat, mivel közel 12 év alatt több videót vágtam már és Premiere Pro, ahol vágtam legutóbb videót, nem nevezte át fájlokat, úgy, hogy bődületes hazugság.
Alfiókok és sigma editek
A videó vágós jelenetnél nem csak egy buktatója van, hanem van még egy, ugyanis ott jelenik meg egy 9:16-os képarányú TikTok videó projektje, ami 27 másodperc, pont ez a videó található a Lénárd nevű TikTok csatornán, nemcsak az egy, hanem van 10 darab, amit az egyik YouTube tartalomgyártó kutatott fel. Az is kiderült, hogy a pukkandó nevű csatorna, aki beküldte a hamisított élőadás, az iRon barátnőjéhez, Zsanetthez tartozik, mert egyesek szerint fedezhető íráshibák is.
iRon videós leszedési próbálkozásai
Sythex elmondta, hogy a legutóbbi élőadását iRon lepróbálta törölni a YouTube Support segítségével, vagyis a szerzőijogi követelménye ChatGPT nevű AI oldaldal íródott, na ebből mi igaz és mi nem. Korábban pedig elég bátor volt, ugyanis volt, hogy az egyik kiskorú gyerek adatait felhasználva töltötte ki a szerzőijogi követelményt, valamint videós formában megpróbálkozott tört angollal. De arra nem számított, hogy a próbálkozásait a Google az érintett féllel, a szerzőijog sértő féllel is megosztja.
Na most ez így összefoglalva, hogy bebizonyosodott arra, hogy iRon Channel brutálisan sokat hazudozott és tereli másokra felelőséget, vagyis szerinte a két moderátor volt a hunyó, ez egy nagyon súlyos vád. Nem is beszélve, hogy minden formában próbálta megmanipulálni a közösséget, de ez nem jött össze, ugyanis még mindig tudják, hogy iRon a hunyó. De az a helyzet, hogy jogilag ártatlan, de amit csinált az elmúlt másfél hónapban, ez max ámokfutás.