Most ebben a bejegyzésben az iRon Channel botrányáról szeretnék mesélni saját szemszögből, még hozzá a 2021-es monológot videókkal adaptálva. A csatorna köztudott, hogy tártalom másolással foglalkozott úgy, mint a U2Row és a LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] nevű csatorna. A történet idején 21 éves volt és diák, akkor még a gimnáziumi tízedik osztályát tapostam, valamint ekkor tartalomgyártó voltam, továbbá ekkor volt a második párkapcsolatom. Nem az iRon volt az első, aki belekeveredett ebben a helyzetben, hanem három évvel korábban, 2018-ban Nosikát is pedofiliával vádolták meg, csak őt a huncut Kingás háttértörténettel.
2021. november 10-ét írunk, amikor az egyik a csatorna visszatérős videó alá egy nézőm küldött, amit egy Mannin nevű tartalomgyártó publikálta ki „Magyarország legundorítóbb YouTubere” címmel (ami jelenleg nincs fent, mert az illető töröltette), amiben az volt látható, hogy az illető hangját eltorzítva és cenzúrázva volt a videó. Tehát a videóban egy Discord beszélgetés volt, ahol a videós (iRon Channel) és két moderátor srác megkérik a 11 éves kislányt, hogy vetkőzőn le. A videót reakciójaként azt tudnám mondani a mai napig, hogy undorító és felfordul tőle a gyomrom, az akkori barátnőm kérdezte, hogy mi van velem. Aztán ezzel kapcsolatban készítettem egy videót az „Internetes zaklatások és visszaélések” címmel, ami nem jutott elég nézőhöz, mivel akkoriban a botrányos videó még csak a kezdő fázisánál volt. Az év november 13-én csináltam egy felhívás jellegű videót, éreztem, hogy ez téma nagyon súlyos és beszélnünk kell erről. De ebből sem lett semmi. 2021. november 15-én megjelent PAXEL videója „Az erkölcstelen magyar videós, aki visszaél a hatalmával” címen, ahol elmondja, hogy a rendőrségen is járt, ahol nem járt sikerrel, vagyis nem indult el eljárás a 18 éves srác ellen és ekkor kezdett nagyobb figyelmet kapni.
A PAXEL botránnyal kapcsolatos videó után nagyon elindult a botrány vonat, ugyanis először a kisebb feliratkozóval rendelkező tartalomgyártók szólaltak fel, mint például MisikePlayz, Vörös Róka, Benii és sokan mások. November 18-án a sajtó is felkapta az esetet, vagyis először a LETT és az Origo is írt hosszú cikket az esetről. Azt én is elkezdtem beszélni az esetről hosszában az eddig tapasztalatok alapján. Később megszólalt a csatorna tulajdonosa, T. Áron a botrányról szóló válaszvideóban magyarázkodott és hárított. Erre Mannin egy válaszvideóval reagált Áron videójára és megmutatta az ominózus videó torzítatlan változatát. A botrány vonat nem állt meg, ugyanis a nagyobb feliratkozóval rendelkező YouTuberek is felszólaltak, mint például Nasz Dani.
Később a ZSHOW time csatorna tulajdonosa, Osváth Zsolt feljelentette a rendőrségen T. Áront, amit hosszú időt vett igényben, majd később a rendőrség házkutatást tartott az illető ingatlanjában, erről tanúskodik egy házkutatás felvétel, amit mai napig elérhető a YouTube-on. A házkutatással kapcsolatos videót TV2 röviden leadta.
November 20-i hétvégén a házkutatásos felvétel hatására a sajtó is kezdett foglalkozni, vagyis az M1, az RTL Klub, az ATV és a TV2 is foglalkozni kezdett, majd a Hír TV beszélgetős műsorában is foglalkoztak az üggyel. Innen lehet tudni, hogy a srácot őrizetbe vették, így még jogilag ártatlan. Azért is megilleti az ártatlanság, mert a bíróság még ki nem mondta a végzést, még most is folyamatban van.
Tehát az iRon Channel esetről annyit tudnék mondani, hogy ez nagyobbat szólt, mint a Nosikás ügy. De ez volt az első, hogy rendőrségi ügy lett a következménye. Az iRon eset után 2022-ben is volt ilyen hasonló ügy, mint Nabu és NerdHub Vendel eset.