Tirpák Mihály Blog

Dalok, amik idén lesznek 10 évesek

2025. január 04. - Tirpák Mihály

Ebben a bejegyzésben olyan általam ismert dalokat hoztam el, ami 10 éve, azaz 2015-ben adták ki. Lesznek benne a listámban magyar és külföldi dalok.

2015.png

One Direction – Drag Me Down

A 2010-es brit X-Faktor után a Harry Styles, Niall Horan, Louis Tomlinson, Liam Payne és Zayn Malik alkotta öt fős angol-ír fiúbanda sikerről, sikerre halmozott. Olyan ismert daluk van, mint a Story of My Life, valamint a Kiss You. A Drag Me Down című daluk 2015. augusztusában jelent meg, azaz lassan már 10 éve. A dal a Made In The A.M. (Deluxe Edition) című albumon található meg. A klipet a NASA egyik helyszínén forgatták.

Boggie – Wars for Nothing

A Wars for Nothing egy olyan dal, aminek üzenete az, hogy elég volt az értelmetlen háborúkból, vagyis konkrétan háború ellenes számnak is mondhatnánk. A dalszerzőt éppen részben az akkoriban aktuális orosz-ukrán helyzet is inspirálta. Hiszen a dal 2014-ben keletkezett, de csak 2015-ben lett ismert, amikor is bejutott a köztévé A Dal 2015-ös műsorában (akkor még volt köze az Eurovízióhoz) és egészen a döntőig menetelt, majd a műsor megnyerését követően 2015. májusában képviselte Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben, ahol döntőbe is bejutott az észtek 12 pontjának is köszönhetően, majd a döntőben a huszadik helyen végzett 19 ponttal.

Mans Zermelöw – Heroes

Maradunk a 2015-ös dalversenyen, ugyanis az ez évi versenyt Mans Zermelöw nyerte a Heroes számmal. A Heroes szám a svéd közszolgálati SVT 2015-ben megrendezésre került Melodi Fesztivál győzteseként jutott ki Bécsbe, ahol második elődöntőből tovább jutott a döntőbe és 365 ponttal megnyerte a dalversenyt, így a 2016-os versenyt már ők rendezték meg. A 2015-ös Eurovízió megnyerését követően a magyar rádiós csatornák is ezerrel játszották le a dalt.

Major Lazer & DJ Snake – Lean On

Egy kis Eurovíziós kitérő után jöjjön egy giga sláger, amit szintén a magyar rádiók is ezerrel játszották, nem más, mint a Major Lazer és DJ Snake közöse, a Lean On című szám. A dal 2015. márciusában jelent meg a Peace Is The Mission című album egyik számaként. A dal 2015-ös egyik giga slágere lett, valamint bekerült a 2015-ös YouTube Rewind-ban (volt ilyen is, ami a platform összefoglalta az adott év trendjeit, ami a YouTube-on voltak népszerűek).

Silentó – Watch Me (Whip/Nae Nae)

2015-ben is Silentó elő rukkolt egy számmal, nemmás mint a Watch Me című nótával. A dal egy erősen rap dal, de tánc stílusú dalnak is fogható. Ehhez a dalhoz köthető az tánc stílus, ami a videóklipben is látható Watch Me tánc. A giga sláger az előzőhöz hasonlóan szerepelt a 2015-ös YouTube Rewind-ban is.

Wellhello feat Halott Pénz – Emlékszem Sopronban (VOLT Fesztivál himnusz)

2015 nyarán a Wellhello és Halott Pénz megjelentették egy közös számot, Emlékszem Sopronban, ami a 2015-ös VOLT Fesztivál hivatalos himnusza. Igen, volt ilyen fesztivál is, ami VOLT Fesztiválnak hívták és minden év júniusában rendezték meg Sopronban, vagyis hasonló tematikája a Sziget Fesztiválhoz. Minden évben egy vagy két előadó írt egy VOLT Fesztivál himnuszt, így a 2015-ös fesztivál himnusza a Wellhello és Halott Pénz közös száma, az Emlékszem Sopronban volt, ami a magyar rádiók is előszeretettel játszották le.

Wellhello – Sokszor Volt Már Így

2014-ben jött létre a Wellhello, amit Fluor Tomi és Diaz hozott létre. A tagok a Wellhello előtt is ismertek voltak, vagyis Fluor a 2011-es Mizu című számmal robbant be a köztudatba, míg Diaz egy két számban is közre működött, de a legismertebb nálam a Halott Pénz – Hello Lányok, ahol Mentha-val közösen közreműködött. A Wellhello főként legismertebb dalai az Apuvedmeg és a Rakpart, amik az Elnöki ügy című lemezen szerepel úgy, mint ez a dal is, aminek videós változata 2015-ben látott napvilágot a YouTube-on.

Wellhello – Gyere és Táncolj

Egy újabb ismert Wellhello szám következik, a Gyere és táncolj című szám. A dal 2015-ben jelent meg és köztudott, hogy a szám eredeti változatát Soho Party jelentette meg a 90-es években, majd 2015-ben a Wellhello feldolgozta rap verzékkel kiegészülve.

Halott Pénz – Darabokra törted a szívemet

2015-ben a Halott Pénz feldolgozta Demjén Ferenc egyik legendás számát, a Darabokra törted a szívemet című számot. A dal egy modernebb köntös kapott, vagyis dal refrénje és a kis verze mellett rap verzék is hozzá lettek adva. A feldogozott dalhoz egy videó klip is hozzáadásra került. Ezt a dal az Irigy Hónaljmirigy is kiparodizálta a dal zúzás témával.

Wellhello – Késő Már

A Wellhello 2015-ben is folytatta a féktelen dalok ontását, vagyis a Sokszor Volt Már Így és a Gyere Táncolj feldolgozás után 2015. decemberében megjelent a Késő Már című szám. A dal témája bizony egy szerelmi kapcsolatváltás, az még nem tudni, hogy milyen okból, de egy szakítós számnak felel meg. A klip változata 2015. december 6-án jelent meg a YouTube-on.

Twenty One Pilots – Stressed Out

A Twenty One Pilots srácok 2015-ben is jöttek egy dallal, ami Stressed Out címet viseli. A dal bemutatja, hogy törj ki komfort zónából és küzdi le stresszt, vagyis hogyan lépj ki a stressz zónából. A dal megjelenését követően ezerrel játszották le a rádiók is.

Justin Bieber – What Do You Mean?

Bieber 2015-ben is gyártotta a slágereket, ugyanis ebben az évben jelent meg a Sorry, ami 2016-os év slágere volt, de szintén ebben az évben jelent meg a What Do You Mean? Az előadó azt kérdi, hogy érti, hogy nem találkozhat a lánnyal, akit az apja eltiltott tőle, ami a klipben is láthatjuk. Vagyis egy szerelmi kapcsolat félresiklott.

Fifth Harmony – Worth It

A lány banda 2015-ben megjelentette a Worth It című számát egy férfi előadóval, akinek nevét nem is tudom, mert csak egy kameoban volt, meg nem is volt feltüntetve. 2015. tavaszi megjelenése után a rádiók ezerrel játszották le. De nem voltak egy slágeres előadók, ugyanis 2016-ban megjelent a Work from Home című szám is.

Ezek a számokat szedtem össze, amikre én emlékeim szerint 10 éve jelentek meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://tirpakmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr8318766230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása