Tirpák Mihály Blog

"Újra itt a lét a tét!" - Öt éve indult el a LegoVilág 2

2023. május 19. - Tirpák Mihály

img_20180519_163841.jpg

Napra pontosan öt évvel ezelőtt a második szériával tért vissza a LegoVilág, mely ettől kezdve a Brick Light almárkájaként a LegoVilág Powered by Brick Light lett a neve.

img_20180519_170507.jpg

A 2013-as első széria utáni hosszú öt éves szünet után visszatért. Az új szériában újabb játékosok vették birtokba a teljesen megújult villát. A villa külleme nagyon eltérő az előzőtől.

img_20180519_161203.jpg

 img_20180519_162827.jpg

Apropó, habár az első évadot említettem, akkor ne menjek el az akkori játékost, Bécit, aki újra játékosként volt látható egy hétig. Továbbiakban feltűnt Józsi, Péter, Kinga és további LV2 játékosok.

A szériát végül Ferenc nyerte meg. A LegoVilág nem ment végleg nyugdíjba, ugyanis a 2020-as harmadik évadtól kezdve minden évben van.

 

Ezek voltak a 2023-as Eurovízió döntőben

Loreen újra jött, énekelt és győzőtt

Elérkezett a döntő pillanata, mely biztosan mindenki vár, köztük én is, aki nyomon követte a verseny utolsó fordulóját. A verseny végül Svédország nyert immáron hetedszer is, ennyire ne rohanjuk előre.

esc_d_12.png

A döntőt megelőző napon egy videó látott napvilágot a Eurovision Song Contest YouTube-csatornáján, hogy jövő évben közel 31 év után visszatér Luxemburg is, így nekem egy fajta szerencse, hiszen mióta, 2013 óta követen aktívan az Eurovíziós Dalfesztivált, azóta nem hallottam egyetlen egy luxemburgi dalt sem, de a 2024-es lesz az első, kíváncsi leszek, hogy ők hogyan fognak szerepelni.

Tovább

Ezek voltak a 2023-as Eurovízió második elődöntőben

Az új generációs George Michael továbbjutott, a Wish-es Azariah pedig kiesett

Túl vagyunk a második elődöntőn, melyben 16 dal lépett fel a színpadra. Az elsőhöz képes unalmas és középszerű volt. Nagy része a verseny dalok voltak olyan lehangoló, lepukkadt állapotban.
ed_2_9.png

A sort a dán dal kezdte, ami a Breaking My Heart címet viseli. Az előadó kisértiesen hasonlított Azahriah-ra, mármint a frizura stílusa miatt.. A dal hát eléggé elcsépelt minősége volt.

Tovább

Ezek voltak a 2023-as Eurovízió első elődöntőben

Loreen 2012 után másodszor is döntős

Elkezdődött a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Egyesült Királyság és Liverpool ad otthont, mert Ukrajna sajnálatos módon nem tudja megrendezni a háborús helyzet miatt. Az idei versenyen csak 37 ország vesz részt, így Bulgária, Montenegró és Észak-Macedónia pénzügyi okokra hivatkozva távol marad, míg Magyarország immáron negyedik alkalommal nem küld érthetetlen okokból, mert az MTVA nem hajlandó elmondani a miértjét még a mai napig. De ennek ellenére megrendezte a Dalt, de az idei felvezetése gyenge volt.

esc_2023_13.png

Tegnap az első elődöntővel kezdődött az idei verseny, melyben 15 ország lépett fel Európa színpadára, hogy előadják a saját dalát. 

Tovább

Egy nap Budapesten

Az idei év első nagy utazása idén Budapest volt a célpontom az iskolai közösségi építés keretében.

img_20230426_155121.jpg

A tegnapi napon az osztályommal és másik két osztállyal eltöltöttünk egy napot Budapesten, ahol különbönző érdekességek voltak. Az első tapasztalom az volt, hogy másabb a forgalom, mint Nyíregyházán, ugyanis nemcsak autók és buszok közlekednek, hanem trolibuszok és villamosok, meg a föld alatt a metró szerelvények. Meg persze nagy volt a nyüzsgés, vagyis nem csak magyarok voltak az utcán, hanem külföldi turisták is voltak elég sokan.

img_20230426_110016.jpg

A napot a Terror Háza múzeumban kezdünk, ahol a nyilas és a kommunizmus korszakból származó tárgyakat és hozzá kapcsolódó iratok és ruhadarabokat is tekintetünk meg. Az épület az Andrássy út 60. szám alatt található és egykoron az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) működött benne. A tárgyak mellett volt látható régi szovjet időből származott címerek, katonai egyen ruhák, ami elvoltak látva önkényuralmi jelképekkel. Érzelmileg borzasztó volt, hogy évtizedekkel ezelőtt az adott korszakban mennyire szenvedtek az emberek és vesztették az életüket.

img_20230426_110928.jpg

img_20230426_110829.jpg

A Terror Háza után az utunk a Deák térre vezetett, vagyis a KFC felé, de út közben megcsodáltam a szebbnél szebb stílusban épült épületeket, valamint élőben először láttam az Állami Operaház épületét, valamint távolról a Szent István Bazilikát.

img_20230426_132135.jpg

img_20230426_133128.jpg

Közben megérkeztünk a KFC-be és ebédre kölyök menüt kaptunk, ami tartalmazott hamburgert, sültkrumplit és Pepsi üdítőt.

img_20230426_140158.jpg

A KFC után elmentünk az Illúzió Múzeumban, ahol főként az optikai csalódás volt a téma, vagyis földre fektetett házhomlokzat, óriás szék, színes fény szoba, pókerezés a klónnal (tükör két irányból klónoz), többféle tükör (ami főként zene szempontjából a Justin Timberlake – Mirrors című szám klipje jutott az eszemben) és sok más egyéb is volt a múzeumban.

img_20230426_145519.jpg

img_20230426_150051.jpg

Az Illúzió után volt lehetőség egy órát nézni a várost, ahol először megálltunk a Balazs Kicksnél, valamint irányt vettünk a Szent István Bazilika felé, ami élőben is lenyűgözött. A Bazilika karaktere egyedi volt, nyíregyháziként párhuzamban állítanám a Római Katolikus templommal. A bazilika előtti téren alig lehetet menni, mert már javában készülő folyamat van érvényben a pápa látogatás miatt.

img_20230426_154851.jpg

img_20230426_160804.jpg

Majd a Bazilika után a Parlament felé mentünk, de csak a Szabadság térig jutottunk el, mert a Parlament előtti Kossuth tér le van zárva a pápa látogatás miatt. A tér előtti szökőkút olyan furcsa volt, hogy ha közelebb megy az ember, akkor a szökőkút leáll. A szökőkút mellett egy emlékmű volt, ami a német megszállásra emlékeztett.

img_20230426_161808.jpg

img_20230426_161818.jpg

Később elmentünk a Tőzsdepalota előtt, vagyis a volt MTV székház előtt. Az épületet eredetileg Tőzsdepalotaként épült Alpár Ignác tervei alapján. Az épület elsőfunkció a tőzsde volt, majd volt Lenin intézet, majd 1957 és 2009 között 52 évig a Magyar Televízió székháza volt. Az épület 2009 óta üresen áll.

img_20230426_162312.jpg

A téren található két egykori amerikai elnök szobra, vagyis az egyik már az előbb említett volt tévé székház előtt George H. W. Bush szobra, a másik pedig a Parlamenttel egy vonalban Bush elődje, Ronald Reagan szobra volt, csak az egykori amerikai elnök neve aláírásával volt megjelenítve. A szoborban annyi volt, hogy mozgott, vagyis dőlhető állapotban van.

img_20230426_162511.jpg

img_20230426_163013.jpg

img_20230426_162437.jpg

img_20230426_163828.jpg

A záró nevezetesség megnézés után irányt vettünk a Nyugati Pályaudvar felé, melynek a két épületi része éppen felújítás alatt áll. A pályaudvar belül is szép volt, vagyis nagyobb volt a csarnok és persze a vonat is bent az állomáson volt közel a bejárathoz.

img_20230426_162712.jpg

img_20230426_165009.jpg

A tegnapi nap egy fantasztikus volt, tele volt érdekesebbnél érdekességekkel. Rengeteg élménnyel gazdagodtam meg. Ezt a várost csak ajánlani tudom, mint utazási célpont lehetőségnek.

Reskóné Markovics Mónika kiállítása

img_20230417_102425.jpg

Múlthét pénteken megnyitásra került az iskolában, az egyik iskolatársam anyukájának, Reskóné Markovics Mónika kiállítása Színesvilág címmel

A kiállításban különböző technikával készítette festmények láthatóak, melyek másodjára volt szerencsére látnom. Az egyik kedvenc festmény a Sárospataki-vár, ahol az évek során volt szerencsém ott megfordulni, de a negyedszeri látogatásom benne van a nyári bakancslistámon. Maga a vár részletei elképesztően kilettek dolgozva grafittal.

Tovább

Logó története

logoim.png

A saját logómat először 2016-ban hoztam létre, mely a TM és a tematikus csatornám kiegészítő neve kezdő betűje mozaikban volt, majd 2017 elejétől Bartók Rádió szerű logót használtam Tirpák Mihály felirattal, de 2017 nyarától 3D-s és 2D-s logó váltotta le, mely a Tirpák Mihály után egy oldalra fektetett háromszög volt, ami play gomb volt. 2018 januárjától a 2017 nyarán bevezetett logót megújítottam és a YouTube play gombot használtam fel. 2019 elejétől a 2018-as Misi YT bevezetése után először Unfieldszerű logót használtam, majd 2019 nyarán bevezettem saját stílusú Misi YT logót. 2020 őszén visszavezettem a Tirpák Mihály nevet az elsőleges csatornacsaládomra, így csak Tirpák Mihály felirat volt. 2021 októberéban a nagyszabású Tirpák Mihály Reupload kereténbelül bevezettem a 2020-as módosított logót, így a név alatt felűnt a "SINCE 2013", ami arra utal, hogy 2013-ban hoztam létre a csatornacsaládot. A felirat előtt visszahoztam felújítva a play gombot, csak hatszögletű alakzattal kiegészítve.

Öt éves a Félresikerült Munkák sorozat

Napra pontosan öt éve, hogy 2018. április 2-án elindult a Félresikerült Munkák című sorozat a régi fő csatornámon és összesen négy évet és tíz epizódot élt meg.

felresikerult_munkak.png

A sorozat inspirációja az UNFIELD szakemberes sorozata volt. A sorozat lénye az volt, hogy különböző nevetséges építészeti baki képek, amit az interneten gyűjtöttem össze és rá kommentáltam valamit. Egy videóban volt olyan, hogy kilenc, tíz vagy húsz képet szedtem össze. A sorozat első öt része a régi fő csatornámon, míg a másik öt rész 2021. október 7-től volt látható. A legutolsó rész tavaly, az ötszáz felirtakozós héten volt látható és ez sorban a tízedik epizód volt és azóta nem készült belőle több. A hirtelen abba maradás oka az időhiány és struktúra stratégiája, vagyis már nem fér bele a csatorna jelenlegi profiljába.

Tovább

Különleges márciusi égi jelenség

img_20230311_172834.jpg

Az egyik márciusi hétvégén egy különleges égijelenségre lettem figyelmes, hiszen akkor mosogattam. Így elhatároztam, hogy a mosogatást félbeszakítva, megörökítem pár képet róla. Az égbolt narancs-rózsaszín-lila-kék színt kevert össze, vagyis színátmenetes lett, ez szerintem olyan ritka, mint a fehér holló. A képeken is észre lehet venni, hogy milyen csodálatosak.

Tovább

Hirtelen havazás

img_20230328_145715.jpg
Délután kettő óra után megérkeztem a buszmegállóba és vártam a buszt. Majd amikor buszon voltam és éppen a piac csarnoknál tartott, éppenséggel sötét fellegek cikáztak az ég bolton, majd a busz a Rákóczi utca elejére érkezett és hirtelen kezdett zuhanni a hőmérséklet, majd elkezdett esni a hó és egy perc leforgása alatt elkezdett nagyra nőni a hó pehely mérette és téliesbe fordult az idő.

Majd buszról leszállás után éreztem, hogy durván fújt a szél és brutálisan hideg volt, csak úgy hirtelenül visszacsúszott minden a télbe, pláne, hogy virágzás fázisban van a barack-, a cseresznye és mindenféle fa.

Tovább
süti beállítások módosítása